HAZA DUNATÁJ A Komáromi Napokról (1.)

A Komáromi Napokról (1.)

1321
hirdetés

Obrázok4Eltelt két hét a XXIV. Komáromi Napok lezárása óta, mely elegendő idő arra, hogy az ember ne közvetlenül az események sokasága által keltett impresszió hatása alatt formáljon véleményt, hanem átgondolva, higgadtan és főleg józanul tudjon visszatekinteni, mérlegelni, s értékelni. Olimpiai záróünnepségek közvetítése során szoktak riportereink azon elmélkedni, vajon idén elhangzik-e a szervezők által várva várt mondat, mely szerint ez volt minden idők legjobbika, vagy nem vetemedik az aktuális szónok arra, hogy szubjektivitását ily mértékben próbálja objektivizálni.

Utóbbit én sem teszem, szükség sincs rá. Reprezentatív közvélemény-kutatás nélkül is bátran állítható: szenzációs fesztiválon vagyunk túl, mely sokáig téma lesz még városunkban, hisz kimozdította Észak- és Dél-Komárom lakosságát otthona kényelméből, s az események varázsa által magával ragadott fiatalt, időset, hölgyet, urat, sportolót és szemlélődőt egyaránt. Már a műsorfüzet kézhezvételekor egyértelművé vált, hogy a megszokottak mellett olyan programok is részét képezik az idei Komáromi Napoknak, melyek országos, de akár nemzetközi szinten is képesek még a legigényesebb befogadói réteget is városunkba vonzani. 2015-ben – az utóbbi évek rossz tendenciáját megtörve – újra hódolhattak szenvedélyüknek a dzsessz rajongói, hiszen a nem ok nélkül szuperlatívuszokban emlegetett Pozsonyi Jazz Napok rendezvénye, ha csak egy estére is, de újra városunkba költözött, szenzációs koncerten szórakoztatva a műfaj szerelmeseit. Remélhetőleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a Hammond-orgonáról nem kell sokáig lemondania a komáromi közönségnek, hisz a tervek szerint idén ősszel további nagyszabású koncert(ek)nek ad majd otthont városunk. A két városrész összesen hat színpadon fogadta a zenével kikapcsolódni vágyókat. A műfaji változatosságra a szervezők külön hangsúlyt fektettek, így szinte valamennyi stílus– és (szub)kultúra híve találhatott kedvére való koncertet. A teljesség igénye nélkül, színpadra állt a Jóvilágvan, Ghymes, Charlie, Gangxta Zolee és a Kartel, Bëlga, Quimby, Happy Gang, Acoustic Flames, Tükrös zenekar, Aylen’s Fall, R-GO vagy éppen a feltörés küszöbén álló komáromi H.A.L. A színházi miliő rabjait sem hagyta program nélkül a Komáromi Napok; teltházas előadáson tekinthették meg a mindig rendkívül látványos produkciókkal jelentkező Magyar Lovasszínház Kincsem című előadása mellett a Szegedi Miniszínház mesejátékát, Erős Jánost, Ilies Teofil A pantomim csodálatos világa elnevezést viselő gyermekműsorát, vagy éppen a Herkules avagy a Pokol bevétele c. darabot a Tyjárt Bábszínház előadásában. Az aktívan kikapcsolódni vágyó egyre népesebb tömegek újfent bizonyították, hogy valóban sportos város a miénk. Az idei Észak– és Dél-Komárom közti futóversenyen a regisztrálók száma minden várakozást felülmúlt, melynek következtében maradtak olyan versenyzők is, kiknek – eszközhiány okán – már a rajtszám alá illesztett időmérő nélkül kellett teljesíteniük a távot. A szervezők elmondása szerint jövőre immár az ezerfős részvétel elérése a cél. A pozitívumok hosszú sora mellett meg kell ugyanakkor említeni, hogy a XXIV. Komáromi Napok nem volt hibáktól mentes. Új, máshol már bizonyított szervezőgárda állt az
események élére Orosz Örs vezetésével, melynek számos, sok esetben előre nem látható kihívásra kellett operatív megoldással előrukkolnia. Ez többnyire sikerült, a hivatali struktúrák alkotta korlátok és a helyi konfrontatív viszonyok ellenére is. Néhány vállalkozó nehezményezte, hogy cége a kiválasztás során nem került be eladói oldalon a fesztiválra, míg többeknek az nem tetszett, hogy míg a borok utcája túlzsúfolt, addig a Szent András templomtól az egykori Kormoránig tartó utcarész szinte üres volt. Összességében, befogadói oldalról nézve azonban elmondható, hogy nagyszerű héten vagyunk túl, mely sokáig ad még témát helyieknek és távolabbról érkezőknek egyaránt. Biztos vagyok abban, hogy az idei rendezvény tapasztalatait figyelembe véve, a vélemények sokaságát végiggondolva jövőre még szenzációsabbá lehet varázsolni Komárom legnagyobb fesztiválját. A XXIV. Komáromi Napok pénzügyi mérlegéről a Dunatáj jövő heti számában számolunk be. Csak ízelítő gyanánt: a szervezők adatai szerint összesen 67 791 db bortallér került felhasználásra…

Szitás Péter

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleFennállásuk 25. évfordulóját ünnepelték
Next articleMegalakult a Komáromi Magyar Civilek Egyesülése