HAZA RÉGIÓ A Jókai Mór alapiskola diákjai állítanak ki a komáromi Limes Galériában

A Jókai Mór alapiskola diákjai állítanak ki a komáromi Limes Galériában

808
hirdetés

46046_305_210A komáromi Limes Galériában május 30-án, pénteken 16.00-kor nyílik meg Alkotni jó! címmel az a kiállítás, amely Jókai Mór Alapiskola csaknem kétszáz diákjának képzőművészeti alkotásait mutatja be. A tárlat egy tavaly indított kezdeményezés legújabb állomása.

A Limes Galéria a város vezetésével és helyi iskolákkal együtműködve 2013-ban indította el azt a kiállítássorozatot Komáromban, melynek részeként minden évben egy-egy alapiskola lehetőséget kap arra, hogy tanulóinak képzőművészeti alkotásait a régi katonatemplomban működő galériában bemutassa.
Az idén a Jókai Mór Alapiskola kerül sorra – tudtuk meg Hübsch Miklóstól, az iskola igazgatóhelyettesétől.
A pedagógus a Felvidék.mának elmondta: az iskola különös figyelmet szentel a komplex művészeti-vizuális nevelésre, a kiállítás anyagát – csaknem kétszáz alkotást – hat rajzszakos tanárnő válogatta össze.
A kiállítás, amely június 15-ig tekinthető meg, az iskola diákjainak (a legkisebbektől a legnagyobbakig) tavalyi és idei rajzait, munkáit mutatja be.

Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleÚj mentőgépkocsit kapott Dél-Komárom
Next articleRészeg utas fogta be a buszsofőr szemét menet közben