HAZA Egyéb A Föld napja – óvjuk meg unokáink számára

A Föld napja – óvjuk meg unokáink számára

661
hirdetés

Ma van a Föld napja. E napon gazdag programokkal hívják fel a figyelmet a Földnek, a természeti környezetnek a megóvására. A Felvidék számtalan települése, tanintézménye és szervezete szervez rendezvényt a világnap alkalmából.

A Föld napja ötletét John McConnel vetette fel 1969-ben az Unesco San Franciscó-i konferenciáján. Először 1970. április 22-én tartották meg az eseményt. Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított a Föld védelmében, és megalapította az Earth Day Network-ot (Föld Napja Hálózat). Azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett. Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.

A következő jelentős esemény a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása volt 1989-ben Kaliforniában, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon. Magyarország az akkori Csehszlovákiával egyetemben 1990-ben csatlakozott a mozgalomhoz.

A Föld napja programjának központjába a környezet megóvása, a szennyezés visszaszorítása kerül. Oktató jellegű előadásokkal hívják fel a természet megóvására a figyelmet, ezzel is segítve a környezettudatos életmód elsajátítását.

A Felvidéken már április 18-án kezdődtek a Föld megóvásáért szervezett események. „A Föld napja alkalmából vasárnap délelőtt Ipolynyéken is nekifogtunk a takarításnak. Köszönet a helyi Vadászszövetségnek, a Balassi Bálint Alapiskola tanulóinak és pedagógusainak, valamint a helyi önkormányzatnak, hogy szenteltek egy kis időt a környezetük megtisztítására. A munka után egy kis szórakozás a gyermekek részére, célba lövés, majd finom vadgulyás. Az eredmény kézzel fogható: 60 köbméter szemét összegyűjtve” – olvasható Hrubík Béla polgármester facebook bejegyzésében.

Komáromban kedden, április 21-én fogtak össze az iskolák diákjai, közösen ültettek ki facsemetéket a vároban. „Idén a Föld napja alkalmából április 21-én faültetést és közterület takarítást rendezünk több helyszínen Révkomáromban, a város szívében működő négy középiskola (Ipari Szakközépiskola, Selye János Gimnázium, Marianum Egyházi Gimnázium, Gymnázium Ľ. J. Šuleka) és egy alapiskola (Základná škola Pohraničná) diákjainak együttműködésével. A középiskolákban működő diákönkormányzatokkal közösen elindítottuk a Diákok a városért elnevezésű kezdeményezést, amelynek eszméjét szeretnénk később továbbadni a következő generációknak. Remélhetőleg így maradandót alkotunk, és az elkövetkező években még sok hasonló megmozdulás jön majd létre ennek segítségével.” Az önkéntesek „ifjúsági tagozatának” mottója: Legyél Te is Hős! – közölte Kiss Réka.

A Szencen működő Szenczi Molnár Albert Alapiskola kedden egész napos programot szervez a Föld napja alkalmából. A nap folyamán a diákok szemetet gyűjtenek, emellett különféle környezetvédelmi témájú előadásokat hallgathatnak meg. Bővebb információ az Eseménynaptárban ITT>.

Füleken a városi önkormányzat szervez faültetést április 22-én. Önkéntesek segítségével ötven díszbokrot és gyümölcsfát ültetnek ki a város különböző helyszínein. Bővebb információ az Eseménynaptárban ITT>.

Gútán szombat délután terveznek nagyobb méretű nagytakarítással egybekötött faültetést. A Holtág és az ún. Dögös területet takarítják ki. Ezt követően az árvízmegelőzésről vetítenek ismeretterjesztő filmet. Az este megérdemelt közös szórakozással ér végett. Bővebb információ az Eseménynaptárban ITT>.

Az ilyen és efféle önkéntes, a közösségi létet is formáló akciók által tudatosíthatjuk a bölcs indián mondás igazságát, miszerint a Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.

PP, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleSportlövészet
Next articleKorrupciós vádak miatt lemondott a szlovák gazdasági miniszter