Kezdőlap DUNATÁJ A Feszty-tanya különös “vendégkönyve”

A Feszty-tanya különös “vendégkönyve”

100
MEGOSZTÁS

FESZTY“Pusztulóban Kingyes ország
Már ezellen nincs orvosság”

Feszty Árpád

„Feszty Árpád időnkint eltűnik a fővárosból. Eltűnik egy hétre, két hétre, olykor egy hónapra is. Ilyenkor a Bajzautcai műtermét zöld kárpitok borítják, s a két kis lompos fehér komondor bánatosan pislog ki a vasrácsozaton át a járókelőkre. Hova lett Feszty Árpád? Kingyesen van. Ez az ő tanyája. Nagyon szeretheti, mert sokat emlegeti. A beszédeiből tudtuk, hogy ez a tanya Komárom mellett van. Oda jár ő pihenni vagy elmélkedni.”
(GÁRDONYI GÉZA: KINGYES – részlet)

Ezekkel a sorokkal kezdi remek elbeszélését az „egri remete” fiatalon elhunyt barátjáról, Feszty Árpádról, pontosabban arról a meglepetésszerű látogatásról, amelyet Pósa Lajos és Lányi Géza társaságában sok-sok viszontagság közepette tettek nála, az Isten háta mögött rejtőző kingyesi tanyáján, ahova pihenni, alkotni járt, s ahol időnként sorra megjelentek nála barátai, korának kiváló írói, zenészei és művésztársai. Ilyenkor a vendéglátó jóvoltából a legfinomabb falatok és borok kerültek az asztalra, s amikor jókedvük a tetőfokára hágott, kivilágos kivirradtig szólt a zene. Igen ám, de nem akárkik szolgáltatták a leggyorsabb talpalávalókat és a legszebb búsmagyar nótákat. Talán elég megemlíteni Dankó Pistát, a nótafát és Lányi Gézát, korának legkiválóbb cimbalmosát, aki nem volt rest Budapestről Kingyesig cipelni „termetes” hangszerét. Aztán szokássá vált az is, hogy egykét nap elteltével, amikor elérkezett a búcsúzás pillanata, hogy örökre emlékezetessé tegyék látogatásukat, ötletesebbnél ötletesebb rigmusokat írtak, róttak a tanya mestergerendájára (hová is máshová!), amelyből ily módon az eltelt évtizedek alatt a magyar irodalomtörténet legkülönösebb „vendégkönyve” vált. A magyarok bejövetele monumentális körkép festőjének kingyesi búvóhelyén először negyvenöt évvel ezelőtt, 1969 júniusában jártam negyedmagammal, amikor a járási lap szerkesztőjeként és a Duna Menti Múzeum másodállású fotográfusaként Ginzery Árpáddal, a múzeum akkori történészével elkísértem Ógyallára, Feszty Istvánhoz dr. Nagy Miklós (1924-2002) tanszékvezető egyetemi tanárt, irodalomtörténészt és Jókai-kutatót, több, Jókai életművével foglalkozó könyv és monográfia szerzőjét, aki a vendéglátónk tulajdonában lévő eredeti Jókai-kéziratok tanulmányozása végett érkezett hozzánk Budapestről, s akinek azokról az MTA számára reprodukciókat készítettem. Pista bácsival természetesen Kingyesre is ellátogattunk, ahol akkor már meglehetősen pusztulófélben volt a nádfedeles vályogház, amely egykor Feszty Árpád menedékéül, alkotásai egy részének színhelyéül szolgált. Egy zseblámpa pislogó fényénél még az eredeti helyén láttam a nevezetes kézjegyeket őrző mestergerendát, amelyről hosszabb-rövidebb silabizálás árán sikerült mintegy tizennyolc rigmust lemásolnom. A legkorábbi keltezésű a Gárdonyi-novellában is megörökített látogatás végén született, miszerint: „1894 Szept ho tizenhárom, tizennégy Itt mulatott három ember, azaz négy” Az utolsó felirat már Feszty Árpád halála után keletkezett, s így szólt: Egykor Apollónak fiait fogadá s takará be E tanya és e szobák, s bent a baráti meleg Ám de a MÚSA a zajtól a puskadörejtől elillant S most NIMRÓD fiai isznak e lombok alatt. 1915. VII. 29. Komáromi Kacz Endre Azok, akiket érdekelnek a feliratok, kisebb fáradozás árán megtalálhatják az interneten. A teljesség igényével nehéz lenne maradéktalanul felsorolni, hogy ki mindenki élvezte Jókai Mór festőművész vejének kingyesi vendéglátását, annyi azonban bizonyos, hogy Gárdonyin, Pósa Lajoson, Lányi Gézán kívül megfordult ott Bródy Sándor, Dankó Pista, Tuba János, Komáromi Kacz Endre, Jókai Mór, Ordódy, Jankovics, Balogh Imre, Csepy Dani és természetesen Feszty Béla. Látogatásunk óta alig telt el egy év, amikor Feszty István levelét kézhez kaptam, miszerint: „Tisztelt István öcsém! Ottjártatok óta sajnos a kingyesi tanya állapota tovább romlott, egy fa rádőlt a tetejére, s félő, hogy hamarosan az enyészeté lesz. Valamit tenni kéne, ha egyebet nem sikerül, legalább a mestergerendát kellene megmenteni.” Akkoriban már sajnos – mint az országban mindenütt – a „husáki konszolidáció” nehezedett a társadalomra, ám ennek ellenére helyszíni szemlére sikerült megnyerni néhai Kajtár Józsefet, a Duna Menti Múzeum sok érdemet szerzett igazgatóját és Mačanský Lászlót, a járási nemzeti bizottság kulturális osztályának vezetőjét. A kingyesi tanya és a tőszomszédságában álló, annál akkor még jobb állapotban lévő műterem épülete sajnos nem szerepelt a védett műemlékek jegyzékén, s így mindössze annyit sikerült elérni, hogy a mestergerenda nem került a vályogház sorsára, s ma is megvan.

Röviden ennyi, ami Feszty Árpád halála századik évfordulójának esztendejében az elpusztult kingyesi tanyáról hirtelenjében az eszembe jut. Égbekiáltó hanyagság és nemtörődömség, hogy Feszty Árpád kingyesi műterme is pusztulásra van ítélve, amennyiben nagyon gyorsan nem cselekszenek jó érzésű, a magyar múltat és nagyjaink emlékét tisztelő emberek. De erről talán majd a jövő héten bővebben. Előrebocsátom, hogy ez sem lesz a fentinél vidámabb történet…

NÉMETH ISTVÁN

DUNATÁJ HETILAP

A mestergerenda 45 évvel ezelőtt, még az eredeti helyén
A mestergerenda
45 évvel ezelőtt, még az eredeti
helyén
A Feszty család és vendégei
A Feszty család és vendégei
A tanya azóta elpusztult épülete
A tanya azóta elpusztult épülete

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here