HAZA HÍR-MIX A budapesti Nemzeti Színház és a komáromi Jókai Színház együttműködése

A budapesti Nemzeti Színház és a komáromi Jókai Színház együttműködése

919
hirdetés

201401131712350.alairasNagy sikerrel mutatta be január 12-én a budapesti Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művét a Komáromi Jókai Színházban. Az előadást megelőzően a Színház örökös tagságot adományozott Dráfi Mátyás, Boráros Imre, Ropog József színészeknek, valamint Takáts Emőd rendezőnek. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója is köszöntötte a díjazottakat, az előadást követően pedig együttműködési szerződést írt alá Tóth Tiborral, mely magában foglalja közös bemutató létrehozásának szándékát, szakmai továbbképzések, workshopok megvalósítását, valamint a két színház előadásainak kölcsönös bemutatkozását Budapesten, illetve Komáromban.

jokai.sk

hirdetés
Previous articleNégyszer több balesetet okoznak a férfiak, mint a nők Csehországban
Next articleKétszeresen is a legszebb újévi ajándék…