HAZA RÉGIÓ 25 millióval támogatja a kormány az ásatásokat Dél-Komáromban

25 millióval támogatja a kormány az ásatásokat Dél-Komáromban

848
hirdetés

Az összeget jelképesen L. Simon László a kulturális örökségvédelemért és a kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár adta át a Klapka György Múzeumban. Az eseményen részt vett Czunyiné dr. Bertalan Judit térségünk országgyűlési képviselője, dr. Kancz Csaba megyei kormánymegbízott, dr. Borhy László régészprofesszor, dr. Visy Zsolt régészprofesszor, Számadó Emese a Klapka György Múzeum igazgatónője, valamint dr. Molnár Attila polgármester.

Városunkban 1992 óta zajlanak az ásatások a Klapka György Múzeum és az ELTE Ókori Régészeti Tanszékének együttműködésében. A szőnyi vásártéri polgárvárosából és a Mol városrészben található katonai tábor területéről számtalan értékes és egyedülálló lelet került elő az évek során: freskók, törvénytáblák, lakóépületek, pincék. Az egyik legjelentősebb felfedezést azonban 2014-ben tették, amikor a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi gát építése során rábukkantak a katonavárosra és annak 800 négyzetméteres fürdőkomplexumára. A munkálatokat a Minisztérium támogatta.

25milliotamogatas (5)

– Most újabb 25 millió forinttal segítjük a feltárásokat. 2017-ben pedig új világörökségi pályázatot nyújt be a kormány az UNESCO-hoz. A pályázat kiemelt eleme lesz Brigetio. Tavaly 32 magyarországi ókori helyszín vált védetté, idén újabb 28 elem kerül fel az így véglegessé váló listára – mondta L. Simon László államtitkár. Hozzátette, a komáromi gát építésekor előkerült több száz négyzetméteres épületegyüttes jó példája annak, hogy a politika és a beruházók képesek önkorlátozásra. A gát nyomvonalát a lelőhely és a maradványok kiemelkedő jelentőségére tekintettel áttervezték, hogy azokat régészeti bemutatóhelyként a nagyközönség is megismerhesse.

Az államtitkár bejelentette azt is, hogy pályázati forrásokból 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre a világörökségi címre felterjesztendő régészeti helyszínek támogatására. Komáromnak jó esélye van arra, hogy több száz millió forintos fejlesztéssel egy régészeti parkot alakítson ki a leletek bemutatására.

A sajtótájékoztatón Visy Zsolt miniszteri biztos bemutatta a limes világörökségi címre való felterjesztésének előkészületeit. Elmondta, hogy a Római Birodalom határát védő erődítményrendszer a mai 1-es és 6-os út mentén húzódott. A régészeti program 67 helyszínt érint. A Pécsi Tudományegyetem professzora szólt arról is, hogy még idén létrehozzák a tervezett világörökségi helyszínt kezelő szervezetet és az érintett településeken információs táblákat helyeznek el. Brigetio mellett Dunaújvárosban várható a régészeti feltárások jelentősebb támogatása – tette hozzá Visy Zsolt. A világörökségi cím elnyerése turisztikai szempontból sem elhanyagolható, ezzel a hazai idegenforgalmi kínálat jelentősen bővülhet.

A 25 milliós támogatás mellett az önkormányzat is keresi a pályázati lehetőségeket, ugyanis a tervek közt szerepel a Klapka György Múzeum átköltöztetése az egykori kombinát épületébe, ahol az ELTE tudásközpontját is kialakítanák.

– Ezzel méltó helyszínt biztosíthatnánk a már feltárt leletek bemutatására – emelte ki dr. Molnár Attila polgármester.

Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő elmondta, hogy az államtitkárság eddig is partner volt abban, hogy méltó módon továbbörökíthessük utódainknak a ránk hagyott örökséget.

A jelenlévők a téliesített helyszínre is ellátogattak, ahol a feltárások vezetőjétől, dr. Borhy László régészprofesszortól megtudtuk, az idei ásatások május 2-án kezdődnek és augusztus 31-ig tartanak majd. Mindhárom helyszínen folyatják a munkát. A teljes feltárás 2017-ben fejeződhet be, ezt követően kezdődhet meg a tervezett szabadtéri kiállítópark kialakításának előkészítése.

(Forrás: komarom.hu / MTI)

hirdetés
Previous articleFelvidékiek a budapesti V. Országos Szépíró Versenyen
Next articleCsicsó műfüves pályát kapott