HAZA RÉGIÓ 14. Komáromi Egyetemi Napok

14. Komáromi Egyetemi Napok

1533
hirdetés

A Komáromi Egyetemi Napok immár tizennegyedszer került megrendezésre. A rendezvénysorozat megnyitóján Szabó Barnabás, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Juhász György, az egyetem rektora mondta el köszöntőbeszédét. Az egyetem első embere többek közt a tizennégyes számot elemezte.

A köszöntőt  Dr. Povedák István előadása követte,  Összeesküvéselméletek világképe címmel. Az előadó kultúrantropológus előadásában kiemelte, hogy nem szeretné pontosabban részletezni, milyen összeesküvés-elméletek léteznek, sokkal inkább azt tartja érdekesnek, hogy kik azok az emberek, akik ezeket terjesztik, illetve hitelt adnak nekik. 

A konteók elleni küzdelemben fel kell ismernünk, hogy sok embernek beépültek a hitvilágába, így nehéz empirikus tényekkel meggyőzni a véleménye helytelenségéről. Logikai érvek felsorakoztatása nem feltétlen a helyes módszer ezeknek az elméleteknek a megszüntetéséhez. El kell sorvasztani, meg kell előzni a konteók létrejöttét, el kell érni, hogy az emberek meg tudják különböztetni a valóságot az alternatív tényektől. A Szegedi Tudományegyetem kutatója hangsúlyozta, hogy a kulturális antropológiának nem tiszte megcáfolni ezeket az elméleteket, sokkal inkább elemezni azt a környezetet, amikben keletkeznek és terjednek, feltérképezni azokat és utat nyitni másoknak, akik cáfolni tudják.

Déltől a Női vállalkozók fóruma került megrendezésre, ahol sikeres női vállalkozók egy közös, könnyed beszélgetésben osztották meg tapasztalataikat a hallgatókkal. A fórumon részt vett Papp Vargha Katalin a Chocomaze csokoládé manufaktúra alapítója, Barthalos Réka az Artis Centrum képességfejlesztő cég egyik tulajdonosa és Vicsápi Natália 2010 – Az ÉV Vállalkozója, 2012 – Az ÉV Nője Szlovákiában. A beszélgetést Fónad Boglárka, a Hallgatói Önkormányzat képviselője vezette.

A fórumon résztvevők mind különböző területeken indítottak vállalkozást, de abban mindannyian egyetértettek, hogy nagyon fontos az egyensúly megteremtése a munka és a család között, ami a női vállalkozók számára egy fontos kihívás. Fontos a megfelelő harmónia megteremtése és az értékek felismerése. A hallgatók számára több tanáccsal is készültek. Nem szabad félni az újdonságtól, minden lehetőséget érdemes megragadni, mert sose lehet tudni, hogy milyen lehetőségekbe futhatunk így bele. Ki kell próbálni olyan dolgokat is, amik elsőre nem tűnnek megfelelőnek, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk, nyitottnak kell lenni, ki kell lépni a komfortzónából, tenni kell a végeredményért.

Ezzel majdnem egyidőben, délután egykor kezdődött a Tanárképző Karon Dr. Farkas Szilárd előadása, Válságfilozófia mint a XX. századi magyar gondolkodás egyik jellemző irányzata. Az előadó többek közt kitért Kierkegaard, Nietzsche, Lukács György és Hamvas Béla filozófiájára. Leszögezte, hogy el kell utasítanunk azt a tévhitet, hogy magyar filozófia nem létezik, és foglalkoznunk kell a magyar filozófia történetével és jelenével.

Délután háromkor aztán legfőképpen a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak kedvezett az előadás, melyet Debreczeni Barnabás tartott, Mi is az a Bitcoin? címmel. A MrCoin kriptopénzváltó cég tulajdonosa kitért arra, hogy mi is az a Bitcoin, hogyan keletkezik, és milyen lehetőségek, kockázatok rejlenek benne. Elmondta azt is, hogy annak ellenére, hogy sokat a Bitcoin halálát jelentik, az él és virul, és valószínűleg a jövőben újabb gyarapodás elé nézhetnek a kriptopénz-tulajdonosok.

A hétfői napot –az utóbbi évek gyakorlatához hűen – a karok Tanár-diák estjei zárták. A TKK hallgatói Csiba Balázzsal, a GTK hallgatói Seres-Huszárik Erikával, míg az RTK hallgatói Tanító Péterrel beszélgettek.

hirdetés
Previous articleA Selye János Gimnázium TEHETSÉG DÍJASA
Next articleÚjraalakult a Magyar Közösség Pártja Komáromi Helyi Szervezete