HAZA DUNATÁJ 120 éve szólalt meg Komáromban az első telefon

120 éve szólalt meg Komáromban az első telefon

1290
hirdetés

Furcsa szerzet az ember. Mindenekelőtt kommunikatív, mégpedig olyannyira, hogy – ha kell, ha nem – fecseg reggeltől estig, ha van mondanivalója, ha nincs. Munkahelyen, villamoson, ágyban, mindig és mindenütt. Átok és áldás a mobiltelefon. De nem volt ez mindig így…

A kézi kapcsolású komáromi telefonközpont  is már a múlté...
A kézi kapcsolású komáromi telefonközpont
is már a múlté…

Azonban mielőtt a lényegre térek, el kell oszlatni néhány tévhitet, amelyet az iskolában tanáraink elhintettek a távbeszélőkészülékkel kapcsolatosan. Az első és talán leglényegesebb az, hogy nem Alexander Graham Bell találta fel 1876-ban. Kit is érdekelt volna a hír 2002-ben, amely világgá repítette, miszerint az USA nyilatkozatban ismerte el, hogy igazi feltalálója egy firenzei színpadi technikus, név szerint Antonio Melucci, aki két évvel megelőzte az élelmes amerikait. Sajnos az sem felel meg az igazságnak, hogy a mi Puskás Tivadarunk találta volna fel a telefonközpontot, hiszen annak az elve már jóval korábban is ismert volt. A telefonhírmondó már kétségtelenül az ő nevéhez fűződik. De mindez ma már nem érdekes, az a fontos, hogy a telefon fel van találva, nemde? Hiszen már az is távoli múltnak számít, hogy 1973.április 3-án először megszólalt a Motorola mérnöke által szerkesztett első használható mobiltelefon. A fentiek ellenére a telefonnal, illetve a telefonálással kapcsolatosan szűkebb régiónkban az idén még volna okunk egy kis nosztalgiázásra. Hogyisne, hiszen százhúsz évvel ezelőtt csengett először Komáromban és a vármegye nagyobb településein a telefon. Korábban sem telefon-, sem távíróközpont nem volt a vármegye székvárosában. Az első telefonközpont szerelési munkálatai 1894 májusában vették kezdetüket, s miután a környéken mindenütt felállították a vezetékeket tartó furcsa póznákat, ugyanazon év szeptemberének első napján a vármegye és a város elöljáróinak hangja már eljutott a túlparti Újszőnybe, s a kezdeti műszaki hiányosságok eltávolítását követően a finom úri nép december 1-jétől már távbeszélhetett. No, nem mindenhová… Először csak Budapestre, Pozsonyba, Győrbe, Sopronba, Érsekújvárba, Aradra, Temesvárra és Székesfehérvárra, majd a hálózat további kiépítésével más nagyobb településekre. Hát, ahogyan így elnézem, azóta ezen a téren is történt egy és más. Bocsánat, de itt abba is kell hagynom, cseng a telefonom. Halló…
(németh)

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleMVK: Bárdos hat százalék felett
Next article420 ezer euróval jut kevesebb idén a kisebbségi kultúrákra